Felújításnál homlokzaton gyakori tartomány a 12–20 cm közötti vastagság. Az ideális érték függ a meglévő falazattól, a lambda értéktől, a csomópontoktól és az elvárt U-értéktől. Ha energetikailag komolyabb javulás a cél, sok esetben a 16 cm feletti rétegek adnak életszerűbb eredményt.

Igen, a kőzetgyapot szálas szerkezete miatt páraáteresztő jellegű anyag. Ez az előny azonban csak akkor érvényesül, ha a ragasztó, az alapozó és a fedővakolat is illik a páraáteresztő rétegrendhez. Erősen párafékező külső bevonattal a rendszer egészének viselkedése megváltozhat.

A hagyományos homlokzati kőzetgyapot nem jó választás tartósan nedves, felcsapódó víznek kitett lábazati zónába. Ilyen helyen nedvességtűrő, mechanikailag alkalmas hőszigetelést és megfelelő vízszigetelési csatlakozást kell tervezni. A homlokzati és lábazati anyagok határát külön csomópontként érdemes kezelni.

A különbség főként a szálirányban, a mechanikai viselkedésben és a rendszerbeli alkalmazásban van. A lamellás kőzetgyapotot gyakran homlokzati rendszerekhez használják, ahol a tapadás és a felületi terhelhetőség fontos. A pontos választást mindig a gyártói rendszer és a fogadófelület alapján célszerű meghozni.

Vakolt homlokzati kőzetgyapot rendszereknél a mechanikai rögzítés általában fontos része a rétegrendnek. A dübelek típusa, hossza és kiosztása függ a falazattól, az épület magasságától, a szélszívástól és a rendszer előírásaitól. Nem érdemes csak általános darabszám alapján dönteni, mert a rossz rögzítés később felületi hibákat okozhat.

Olyan vakolatot célszerű választani, amely kompatibilis a kőzetgyapot rendszerrel és nem rontja le a rétegrend páraáteresztő jellegét. A szilikát vagy szilikon vakolat gyakori megoldás ásványi, páraáteresztő homlokzatoknál. Az alapozót mindig a választott fedővakolathoz és rendszerhez kell igazítani.