Hőszigetelő rendszerek, szigetelések, vakolatok, festékek Blog - Hőszigetelő Áruház Webshop

hőszigetelő áruház webshop
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Sarkok és élek védelme a lakásban

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Felújítás - Átalakítás ·
Tags: élvédősarokélvédő
A lakáson belül a tulajdonos mindig arra törekszik, főleg egy nagyobb felújítást követően, hogy a helyiségek minden egyes részét a lehető legjobb módszerekkel védje meg annak érdekében, hogy a felújítás hatását sokáig érezni lehessen.
Ez bizony nem csak a falakra, parkettára vonatkozik, hanem a sarkokra és élekre is, amelyek az esetek többségében nagyon hamar sérülést szenvednek.sarok élvédő
Az épületeken a merőlegesen egymáshoz csatlakozó falfelületek úgynevezett pozitív, illetve negatív sarkokat alkotnak. Az általában csak vakolt külső sarok élek még a körültekintő használat mellett is leverődésre hajlamosak.
Ezért az olyan helyeken, ahol valószínű a sarkok sérülése, célszerű ezeket már eleve különféle erősítő betétek beépítésével, illetve utólagos felragasztásukkal megelőzni, azaz a sérüléseket minimalizálni.
Az ilyen sarkokat általában már a falazat kialakításakor, vagy akár utólag, a festés előtt beépített különféle műanyag vagy – fokozottabb védelem esetén – alumínium idomok sarokra erősítésével célszerű védettebbé tenni.
A hagyományos cement és mészvakolatokból kialakított sarkok megerősítéséhez általánosan használható a vakolatba ágyazható acél profilú, a széleken acélhálós kivitelű vakoló sarokvédő.
A sarok él védelmét ennél a típusnál a finoman lekerekített acéllemez idom szolgálja, az elem rögzítését pedig a széleken kialakított hálós rész vakolatba ágyazása biztosítja.
A hálós szélek oldalanként általában 34 és 48 mm szélesek. Szakszerűen beerősítve a jelentősebb erőbehatásokkal szemben is hatásos védelmet biztosít az így megerősített sarkoknak.
Például a gipszkartonos borításoknál nagyon előnyösen használhatók az alumínium, illetve műanyagból készült élvédő idomok a sarkok ideális kialakításához.
Ezek a 10 x 10 mm-es és 13 x 25 mm-es osztásban perforált idomok a glett anyaggal besimítva rögzíthetők, besimíthatók, és nemcsak az esetleges sérülésekkel szemben teszik védettebbé az éleket, hanem a korrekt és az egyenes vonalvezetést is biztosítják. Beszerezhetők íves sarkokhoz alkalmas változatuk is, amelyekkel megkönnyíthetők a törésmentes és folyamatos íves élek kialakítása.
Ezekkel a megoldásokkal sokkal tovább lehet kiélvezni a felújítást követően az új és szép jelleget.



Mit kell tudni a laminált padlókról?

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Építőanyag ·
Tags: lamináltpadló
A meleg padlóburkolatok, így a hagyományos fa- és a szalagparketták választéka egy korszerű, és teljesen újszerű termékkel, a laminált padlóval bővült jó pár évvel ezelőtt. Ez 90%-ban fa alapanyagú, és bizonyos átmenetet képez a hideg- és meleg burkolatok között.
laminált padlóA korszerű technológiával készülő új anyag tulajdonságai nagyon előnyösek, ennek köszönhetően a felhasználása is nagyon elterjedtté vált. Ennek a minősége egyre csak javul, mintaválasztéka pedig a kereslet növekedésének megfelelően jelentősen bővült, így a laminált padlók ma már a legkedveltebb padlóburkoló anyagok közé tartoznak.
A közkedveltség titka a pozitívumokban rejlik. Először is szembetűnően szép és egységes a külső megjelenésük. A színük és mintázatuk valósághű ugyan, de "mesterségesen" előállított és gyárilag ellenőrzött, jelentős árnyalati eltérésektől mentes. Beépítési magasságuk csekély, maximum 10 mm, ami különösen felújítási munkáknál igen előnyös.
A panelek illesztése nagy pontosságú, így nem keletkezhetnek az elemek között hézagok. Kopórétegük 10-15-ször kopásállóbb a hagyományos parkettalakkokénál, ezért a rendszeres ápoláson kívül semmiféle utókezelést nem igényelnek.
A felületük rendkívül ellenálló, nem hagy nyomot rajtuk a cigarettaparázs, nem károsítják felületüket a bútorgörgők, a háztartási oldószerek. A tűsarkú cipők sem hagynak nyomot rajtuk, hiszen a kopórétegük nyomás- és karcálló.
Végezetül a különféle gyártmányokon belül a panelek színválasztéka olyan variációk egyszerű kialakítására is lehetőséget ad, amelyre eddig gondolni sem nagyon lehetett.
Mint minden padló, a laminált parketta is időnkénti ápolást igényel. A padlólapok tartósságának érdekében rendszeres porszívózás szükséges. Ha a padló felülete enyhén szennyezett, nedves ruhával kell törölni.
A felmosórongyot azonban mellőzni érdemes, mert ez túl sok vizet juttat a padló felületére, és a feltörléshez is csak az ajánlott tisztítószereket használjuk.
Az esetleg kiömlött festéket, ragasztót, olajat is könnyen el lehet távolítani a műgyanta réteg károsodása nélkül acetonnal, vagy mosóbenzinnel. Beszáradt, kikeményedett szennyfoltokat pedig a ragasztó eltávolító spray-vel tüntethető el.
Mivel a melaminos padlólapok felülete rendkívül ellenálló, padlóviasszal, vagy polírozóval kezelni, lakkozni teljesen szükségtelen.
A laminált padlók felületét azonban csiszolni tilos, mert ezzel a a kopásálló védőréteg károsodást szenvedhet.



Hasznos tudnivalók az EPS-80 polisztirol szigeteléssel kapcsolatban

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Hőszigetelés ·
Tags: polisztirolszigetelésepshőszigetelés
Az újabb építésű házaknál a tulajdonosok sohasem hagyják ki a hőszigetelést, mert tudják, hogy az mennyi előnnyel bír. Ezzel a bent megtermelt hőt sokkal tovább lehet a négy fal között megtartani, ami nemcsak éves, de havi szinten is megtakarítást jelenthet.
EPS polisztirol
Persze nem mindegy, hogy mit választ az ember. Hazánkban még mindig kedveltek és népszerűek a EPS polisztirol lapok. Ezeknek a fő alapanyaga a kőolajból előállított, hajtógázt és adalékokat tartalmazó polisztirol gyöngy.
Ezek egy tartós egységet a gőzöléses duzzasztás, tömbbé formálás adja. A pihentetést követően egy speciális izzószálas vágóeszközel vágják a kért méretre.  
Formázás után a polisztirol lapokat még egy ideig, körülbelül 90 napig pihentetik, ez alatt egyre csökkenő mértékben zsugorodnak, megadva azt a sűrűségét, aminek köszönhető a megfelelő hőszigetelés.
Az EPS 80 valóban rengeteg előnnyel bír, ami megmagyarázza a sikerét. Ez vízzel, vagy bármiféle nedvességgel találkozva nyilván képes a víz felvételére. Azonban tudnia kell minden vásárlónak, hogy ez amint vízzel érintkezik, azonnal romlani fog a szerkezeti stabilitás és a hőszigetelő képesség is.
Az ESP 80-as szigetelés alkalmazása során, különös tekintettel kell lenni, arra, hogy a polisztirol hőszigetelés csak nedvességtől védett felületeken lehet alkalmazni.
Figyelmet kell fordítani a kellő vízszigetelésre, nedves technológiára épülő védő-és fedőrétegek alkalmazására. Ha mindezt betartja a szakember, akkor igen tartós marad a teljes szerkezet.
A pozitívumok közé sorolható,. hogy például a cement, mész, gipsz és az ezek keverékei nem roncsolják ezt. Ez ellenálló marad a szappanokkal, alkáliákkal, sóoldatokkal, erős ásványi savakkal  és még a gyengébb savakkal is.
Azonban nem árt tudni, hogy a polisztirolszigetelést roncsolják a szerves oldószerek, ezért ezekkel, az anyagokkal közvetlenül nem érintkezhetnek. A beépítés nem ajánlatos olyan helyiségekben, ahol oldószertartalmú anyagok feldolgozását, gyártását végzik, vagy ahol a helyiség légterének oldószertartalma magas.
Ezeket betartva a hőszigeteléssel huzamosabb ideig meg lesz elégedve a lakás, ház tulajdonosa.



Hasznos infók a színezővakolatokat és homlokzatfestékeket illetően

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Homlokzati vakolatok ·
Tags: homlokzativakolatszínezővakolatkültérifesték
Nem vitás, hogy az épületek homlokzatai több feladatot látnak el egyszerre, hiszen főként esztétikai élménnyel szolgálnak, igencsak ízlésesen illeszkednek a környezethez, és nem utolsó sorban védelmet nyújtanak az időjárás viszontagságaival szemben.
homlokzati színezésA helyesen megválasztott színek és díszítőelemek tükrözik a ház belsejét, de árulkodnak annak rendeltetéséről is.
A homlokzatok kialakítása számos módon történhet, ilyenek többek közt a vakolás és a festés.
Mielőtt bárki is kiválaszt egyet és belefog a munkába, érdemes jobban utána járni a dolgoknak. A festékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégek nem győzik hangsúlyozni, hogy a boltokban található színskálák tájékoztató jellegűek.
A színeltérések egyik oka, hogy a festék, száradása közben néhány árnyalatnyit változhat.
Szintén érdemes szem előtt tartani, hogy ugyanaz a szín teljesen más hangulatot kölcsönöz házunknak borús, illetve ragyogóan napos időben.
Amire még fontos figyelni a szín kiválasztásánál, az a homlokzat felületi kiképzése. Egy adott színű festék ugyanis egészen más képet mutat egy közel sima, illetve egy erősen strukturált, pl. kapart felületen.
A színek helyes kiválasztásával előnyösen kiemelhető a ház esetleges tagoltsága is. Az összes eddig említett szempontot illetően érdemes kikérni gyakorlati szakember véleményét.
Ha van rá lehetőség, próbálja meg a tulajdonos a  már elkészült házak között megtalálni a tetsző színárnyalatot, mert ez mindenképp közelebb lesz a valósághoz.
A tervezők véleménye szerint a családi ház homlokzata akkor jó, ha nem tűnik ki környezetéből, megjelenésében harmonikusan illeszkedik az utca hangulatához és a szomszédos épületekhez.
Egy település arculatának megtervezésekor vagy annak megőrzése érdekében az önkormányzatok többnyire előírják a homlokzat magasságát és olykor anyagát is.
Különösen igaz ez a műemléki védelem alatt álló házak esetén, ahol egy esetleges felújítás során alkalmazható színek és beavatkozások is pontosan rögzítve vannak.
Szerencsére a nagyobb festékgyártók erre is gondolnak, legtöbbjük termékskáláján megtalálhatóak a kimondottan védett házakhoz illő, visszafogott, kellemes pasztellszínek.



A tűzbiztos kőzetgyapot szigetelés

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Kőzetgyapot szigetelés ·
Tags: Kőzetgyapotszigeteléstűzálló
Amikor a tűzbiztos szigetelésről van szó, akkor számtalan szigetelőanyag közül választhat az ember. A szakértők itt szívesen ajánlják a kőzetgyapotot, amelyiknek a ideális tulajdonságai képesek hosszú távon is garantálni a várt sikert.
Megannyi márka is rendelkezésre áll, és itt szintén nyugodtan lehet a szakértők tanácsaira hagyatkozni annak érdekében, hogy a végeredménnyel több évig elégedett legyen az ember.kőzetgyapot szigetelés
A tetőtér beépítéshez, szarufák közötti hőszigeteléshez ajánlott jó minőségű kőzetgyapot táblái például átlósan megfelezve vannak zsugorfóliába csomagolva.
Két ilyen derékszögű háromszög alakú lemezt egymással szemben lefektetve, és a közös átfogójuk mentén egymáshoz képest eltolva a befogók között 50 és 99 cm között bármilyen szarufaköz-távolságot egyszerűen be lehet állítani. Ezután csak a kilógó sarkokat kell levágni, és az éklemez máris behelyezhető a szarufák közé.
A felhasználónak a lemezek darabolásához használt késen kívül gyakorlatilag semmilyen segédeszközre nincs szüksége, még collstokra sem.
Az éklemezek rögzítéséhez semmilyen kiegészítő műveletre - tűzésre, szegezésre, drótozásra - nincs szükség. A jó márka alapanyagának külön előnye lehet, hogy a beépítést bárki, akár egyedül is elvégezheti.
Az éklemezek tökéletesen feszülnek egymáshoz és a szarufákhoz, így közöttük hézagok, úgynevezett hőhidak, nem keletkeznek. A levágott sarkokat is föl lehet használni kisebb zugok kitöltéséhez, ezért a jó alapanyag gyakorlatilag hulladékmentesen felhasználható.
Ha a tetőteret nem építik be, célszerű magát a padlásfödémet hőszigetelni.
Ebben az esetben eldöntendő, hogy a későbbiekben használják-e a padlásteret valamilyen tárolási célra, illetve közlekednek-e időnként a padlástérben.
Ha igen, akkor egy lépésálló kőzetgyapot lemez használható, erre külön burkolóréteget már nem kell elhelyezni. Ha a padlásfödém egyenetlen, ajánlott a lemezek két, átlapolt rétegben történő fektetése, így nem alakulhatnak ki a lemezek között átmenő hézagok. Ha nem, akkor elég a kisebb testsűrűségű, ezért olcsóbb típusú alkalmazása is, de erre nem szabad rálépni.
A két termék természetesen kombinálható is, például ha a padlástérben csak a közlekedési útvonalakra kerül lépésálló lemez, a padlástér többi részét pedig tárolásra nem használják.



A polisztirol felrakása - Mit kell tudni?

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Utólagos hőszigetelés ·
Tags: polisztirolszigetelés
Egyre többen választják a polisztirol szigetelés felrakását szakemberek nélkül annak érdekében, hogy spórolni tudjanak.
Ebben nagy segítségre lehetnek azok az interneten is elolvasható leírások, amelyek lépésről lépésre ismertetik a tudnivalókat.
Persze egy minimális hozzáértés sohasem árt. Nem vitás, hogy a polisztirol a legelterjedtebb szigetelőanyag hazánkban, amit számtalan helyen és megannyi módon lehet alkalmazni.
hőszigetelés felépítéseAz ára is sokkal kedvezőbb az egyéb szigetelőanyagokénál, a leggyakoribb építőanyagokkal kompatibilis és használata sem túl körülményes.
A szigetelés valóban nagy munka, sok mindenre oda kell figyelni ahhoz, hogy valóban hatásos is legyen.
Ezért is vannak olyan fontos lépések, amiket kötelező betartani. Idetartozik, hogy a homlokzatot és a lábazatot mindig együtt kell szigetelni, hiszen ellenkező esetben biztosra vehető a tulajdonos, hogy hőhíd alakul ki a lakásban.
Ennek egyenes következménye lesz a penészesedés. A lábazathoz és a homlokzathoz más szigetelőanyagot kell használni, és az előbbinél a vízálló szigetelés ajánlott.
Emellett azt is észben kell tartani, hogy a fal egyenetlensége nem lehet több 7 milliméternél, egyébként a lapok nem ragadnak megfelelőképpen a falhoz, leválnak, felpúposodnak, és ha egy mód van rá, semmiképp se legyen vizes a fal, amikor a szigetelés történik.
Ha szükséges, először a vízszigetelésre kell a hangsúlyt helyezni, majd ezt követheti a hőszigetelés. Végezetül nem maradhat ki az sem, hogy kötelező a falak portalanítása és kötelező eltávolítani a málló részeket szigetelés előtt, illetve festetlen falra kell történjen a szigetelés.
De hogyan is történik mindez, lépésről lépésre?
A ragasztót a használati utasítás szerint kell hígítani és elkeverni a betonkeverőben vagy keverőfejes fúróval. A ragasztót felviszi az ember a polisztirol lapokra és a szélén csíkokat húz, a közepén néhány pontot helyez el. A lapokat vízszintesen, téglalap-szerűen és kötésben kell felragasztani. Amennyiben szükséges, egy nap száradás után, a lemezeket síkba kell csiszolni, majd dübelezni, azaz rögzíteni a polisztirol lapokat a sarkaiknál. A ragasztót körülbelül 2 mm vastagságban kell felkenni a felületre, és ebbe ágyazni be az üvegszövetet. Miután a ragasztó megszáradt, következhet az alapozás és a vakolat felhordása.



A csemperagasztók

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Építőanyag ·
Tags: csemperagasztópadlóburkolóragasztás
Amikor a tulajdonos elég pénzt összeszedett ahhoz, hogy végre felújítsa a lakás kerámia lapburkolatait, akkor mindenképp első helyre érdemes tenni a megfelelő, tartós és egyben esztétikus burkolólapok kiválasztását.
csemperagasztásMajd ezt követően a szakemberre kell bízni a felhelyezést, amit tekintve sosem szabad rossz minőségű ragasztó mellett dönteni. Ez azért fontos, mert nem vitás, hogy az burkolat tartóssága az alkalmazott ragasztótól is nagyban függ.
Ha itt rossz döntés születik, akkor a tulaj nem lepődhet meg azon, ha a csempe hamar elmozdul a helyéről, megreped vagy egyenesen leesik a falról.
A gyártók ragasztói választékának alapanyagai többnyire azonosak, mindegyiket homokból, cementből, műgyanta és egyéb adalékszerek keverékéből készítik el.
Hogy egy ragasztó milyen feladatokra alkalmazható, illetve a különféle ragasztóanyagok speciális tulajdonságait a költséges műgyanták és egyéb adalékszerek mennyisége határozza meg.
Ezek növekvő aránya természetesen nemcsak a különleges tulajdonságaik tekintetében, hanem az árukban is megmutatkozik. Érdemes megemlíteni például, hogy az alapragasztó habarcsokat csakis akkor érdemes alkalmazni, amikor a burkolat minimális terhelésnek, igénybevételnek lesz kitéve.
Nem szabad megfeledkezni azt sem, hogy ezen terméknél az aljzat és a burkolólap rögzítése is megfelelő kell legyen. Ellenkező esetben nem garantált a tartósság. Fontos kiemelni ezek mellett azt is, főleg azért, mert egyesek ezt elfelejtik vagy nem tartják lényegesnek, hogy a ragasztók flexibilitása sosem elhanyagolható tényező.
Miért kell erre ügyelni?
A kérdésre a választ a szélsőséges hőmérsékleti hatások jelenthetik, amik bizony kihatnak a burkolatokra. A  hőingadozások miatt  ezek és az alapfelület is, még ha nem nagy mértékben, de mozog.
A gondot az jelenti, hogy a a két réteg között annyira eltérő lehet a keletkezett feszültség, hogy az meghaladja a ragasztó kötőerejét, és a lapok leválhatnak az aljzatról, vagy elrepeszthetik a lapok egy részét. Ezt pedig mindenki szeretné elkerülni. Ezért is érdemes olyan csemperagasztót választani, már ha olyan helyiségről van szó, ahol az ilyen hőmérséklet-ingadozások előfordulhatnak, amelyik flexibilis és bírja a terhelést, mozgást.



A polisztirol ragasztása

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Utólagos hőszigetelés ·
Tags: polisztirolhablemezragasztás
A habosított, extrudált vagy expandált polisztirol a leggyakrabban használt hőszigetelő anyag az építőiparban, ami mindenképp a kiváló tulajdonságoknak köszönhető. Természetesen nem csak az építőiparban ismerik ezt az anyagot, ugyanis más területeken is alkalmazzák ezt.
polisztirol ragasztása pontperem módszerrelA polisztirol például fontos szerepet kap a hűtőtáskák, bukósisakok és védőeszközök anyagaként, illetve a csomagolástechnikában. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a kutatók megfigyelték, hogy a lisztkukacok fogyasztják és egészségkárosodás nélkül képesek megemészteni a hungarocellt, így ezen termékeknek szerepük lehet a hulladékká vált műanyagféleség humusszá alakításában.
A felhasználási területet tekintve nyilván azonban az építőipar az, ahol a leginkább ezt alkalmazzák, mert egy remek hőszigetelő ez a produktum. Annak érdekében, hogy a polisztirol sokáig bírja és megállja a helyét, illetve megfelelően garantálja a hőszigetelést, fontos a megfelelő ragasztás.
A polisztirol a jó oldhatósága miatt szerves oldószerekkel ragasztható. Megválasztásukkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a felületükön meglágyított munkadarabok összeillesztése után az oldószer egy része a kötésben marad, és onnan igen nehezen távozik el. Ezért a ragasztásokhoz olyan oldószert alkalmazzunk, amely a legkevésbé gyengíti a kötést.
A polisztirol más anyagokhoz történő ragasztásához műkaucsuk bázisú ragasztókat, ragasztódiszperziókat és térhálósított poliuretánokat célszerű használni.
A diszperziós ragasztók csak porózus anyagokkal történő kötésekhez megfelelőek, mert a diszpergáló víz csak így tud a kötésből eltávozni. A polisztirol típusú műanyagok ragasztásához a cián-akrilát alapú ragasztók is használhatók.
A polisztirolhabok oldószeres ragasztókkal nem, csak vizes diszperziókkal, alkoholos ragasztólakkokkal és poliuretánokkal ragaszthatók. Az építőiparban a hablemezeket bitumen bázisú olvadékragasztókkal és emulziókkal rögzítik.
Ezekkel természetesen tisztában vannak azok a szakemberek, amik több éve otthonosan mozognak már a hőszigetelés világában. Aki ezeket nem tartja észben, bizony számos gonddal foglalkozhat később, amikor is a polisztirol lejön a helyéről, nem szigetel rendesen vagy hamar tönkremegy.



Az alapvakolat és a kőporosvakolat

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Építőanyag ·
Tags: alapvakolatszínezővakolat
A szakemberek tisztában vannak azzal, hogy az épületek alapvakolatát különféle összetételű és készre kevert tartós fedővakolatokkal lehet igazán mutatóssá és különlegessé tenni.
alapvakolatokAzonban kijelenthető, hogy a mai napig gyakorta alkalmazzák a régi, jól bevált kőporos fedővakolatokat.
A közkedveltséget az árban és tartósságban kell keresni, illetve a népszerűség indokolható a gyors felhordással, kezeléssel is.
Ezek mellett pedig a vakolatok hibáinak a javítása is egyszerűbb a régi technológiával.
Felmerülhet a kérdés, hogy milyen alkotókból is áll a kőporos vakolat és milyen technikákkal, megoldásokkal lehet ezt felhordani az alapvakolatra.
Ezen fajták alapkomponensét a mész, mészhidrát vagy mészpép, cement, különféle szemcsenagyságú kőpor, és a bevonat színezésénél a hozzákevert porfesték alkotja.
A felhordás módjától függően változik az alkotóanyagok mennyiségi összetétele.
Hogyan készülnek ezek?
Nos, ha egy tapasztalt szakértőt kérdez az ember, akkor a válasz mindig az, hogy ez két fázisban történik. A felhordott anyag felületét utólag különféle szerszámokkal „megdolgozzák” azaz strukturálják.
Ilyenek a fésült, gereblyézett és dörzsölt felületű fedővakolatok, továbbá az egy rétegben kialakított fröcskölt, és szórt eljárással készültek. Az előzőknél a seprűvel, vagy simítóval felhordott és kellő arányban összekevert fedőanyag felületét még a száradás előtt a strukturáláshoz megfelelő fogazott szerszámokkal vagy fasimítóval átsimítják.
A felületi simítás irányának megválasztásával a közben elmozduló kőzúzalék szemcséi jellegzetes textúrát adnak a vakolat felületének. Azt sosem szabad elfelejteni, hogy a tökéletes végeredmény érdekében a kőporos vakolatoknál az alapvakolatot mindig mészpéppel kell lekenni.
Enélkül nem lesz kedvező az eredmény, aminek természetesen nem örül majd a kliens. Ha ez megvan, akkor egy napot kell várni, és csak másnap szórható fel a jól bekevert vékony fedővakolat. Azt is tudni érdemes, hogy a fröcskölt eljáráshoz beáztatott vesszőseprű és egy farúd is elengedhetetlennek bizonyul. A vakolatba mártott seprőt a farúdhoz verve finom, illetve a kőpor szemcsenagyságától függő felületi strukturáltságú bevonat képezhető.
Nyilván annak érdekében, hogy a bevonat egyenletesen vastag legyen, kellő gyakorlatra van szükség. Ezért is tanácsos szakemberrekl elvégeztetni ezt a feladatot.
Fenti vakolatfajtát már nem nagyon használják, manapság a szigetelések miatt is a vödrös vékonyvakolatokkal végzik a színezést.



Estrich beton

Hőszigetelő Áruház Webshop
Közzétette itt Építőanyag ·
Tags: estrichbetonesztrich
Vannak olyan típusú betonok, és ezzel kapcsolatos megoldások, amik számos előnyük miatt rengetegszer alkalmaznak, bizonyos speciális esetekben.
Esztrich betonIlyen az estrich beton is, ami egy olyan nem túl vastag, különleges aljzatbeton réteget takar, ami a földnedves formában, gépi technológia alkalmazásával kerül feldolgozásra. Ennek a vastagsága körülbelül 2 és 10 cm között van.
A hagyományos aljzatbetontól eltérően az estrich beton egy különleges keverék, amely különböző száradást és eloszlatást segítő anyagokat is tartalmaz.
Számos pozitívuma közé sorolható a tény, hogy ez igen gazdaságos, és roppant gyorsan felhasználható, akár lakásról, családi házról, irodáról vagy bármilyen létesítményről van szó.
Ez különböző burkolatok alá teherelosztó rétegként is használható, hiszen ekkor is remekül helytáll. Azt még tudni kell, hogy ezen aljzatfajták kiegyenlítő réteg nélkül is alkalmasak lehetnek a hidegburkolatok, parketta, padlószőnyeg vagy habszivacsos PVC burkolatok fogadására.
Egyes szakemberek az előnyök közé sorolják azt is, hogy a megszokott aljzatbeton-készítéssel ellentétben az estrich betonozásnál az egyedülálló gép a komponenseket valósággal tökéletesre keveri.
Mit is jelent ez?
Nos, a gépezet a pontos keverés miatt nem engedi például, hogy a  a felületen elterített betonon a víz a felszínre kerüljön, és emiatt folyamatos utókezelésre és locsolásra legyen szükség a száradás alatt.
Az estrich beton továbbítása tömlők segítségével történik, így akár olyan területen is alkalmazható, ahol a talicskázás tönkretenné az előzőleg lefektetett padlófűtést, épületgépészeti megoldásokat.
Egyesek azt is megemlítik, hogy az estrich beton sokkal hamarabb és egyszerűbben teríthető, mint a tradicionálisnak mondható aljzatbetonok, ezért kijelenthető, hogy ez a megoldás időtakarékos és költséghatékony is egyben.
Talán ez is magyarázza az elterjedést és a népszerűséget. Ez megállja a helyét a családi építkezések esetében, ahol a lehető legegyszerűbb megoldásra van szükség a munka könnyítése érdekében.
Nem szabad erről megfeledkezni akkor sem, amikor egy nagyobb munkaterületről van szó, vagy olyan részről, ahol az aljzatbetonban épületgépészeti berendezések futnak. Itt sem rendelkezik egyetlen negatívummal sem az estrich beton.



Felhők
penészesedés Hőplusz hőreflexiósfólia ház passzívház szellőztetés modifikált takarékoskodás faldekoráció szigetelés üveggyapotszigetelés akrilátos vakolás hőszigetelés színválasztáa szárazhabarcs rusztikusfestés bitumenes belsószigetelés parafa fal költséghatékonyság beltérifestés alzatkiegyenlítés Extrudált hőenergia klímavédelem ecose élvédő energia TI312 bemart építkezés ablakszigetelés bükk naptér kőzetgyapot hatékony brikett estrich csemperagasztás átalakítás padlófestékek beltéri aluplast dekoráció varioplast Színezővakolatok pellet vízzáró anyag burkolás glettelés elemek festékszín falburkolás félkomfort aljzatkiegyenlítés változás padlóburkoló átlaghőmérséklet kivitelezése energiahatékonyság folyamat glett lépésálló ablakhőszigetelés anyagok hőmérséklet padló ingatlanérték buborékosfólia mediterránfestés hőveszteség homlokzatiszigetelés penészedés Knauf alapozó WallArt vakolat esztrich falazóhabarcs szigetelőanyag páraátbocsátás időjárás nyomtatott sporolás x hengerbrikett üvegszövet távfűtés díszvakolat energiatakarékosság utólagoshőszigetelés hőszigetelő költségcsökkentés szigetelőrendszer Grafitos tetőszigetelés tapéta hőtárolás fugázó dekorációs falfestékek kültéri nedvességterhelés hőhíd Glett homlokzatfestékek divatszín rendszer homlokzatfesték hővesztesség kapart színválasztás KingStone utólagos csemperagasztó festék hablemezragasztás tervezés : padlófütésfólia nullenergia tapadóhíd XPS helyiségfunkció falpanel penészes bitumen vízszigetelés költséghatékony ragasztó Grafithe EU lakásfelújítás falfestés hálózás vakolatok födémszigetelés panel beltérifesték extrém tetőhőszigetelés tetőtér Kőzetgyapot festés xps 3d közetgyapot polisztirol épülettervezés penészkár kivitelezés dörzsölt gombásodás energiatakarékos szilikon színharmónia hőellátás üveggyapot kültérifesték spórolás falfesték energiamegtakarítás szabvány fűtés felújítás eps gyerekszobafestés Hőszigetelő tőzegbrikett flexibilisfuga kenhető EPS hőszietelés emelkedés színezővakolat ablak grafit vakolóhabarcs fugázás megtérülés energiafelhasználás rögzítés fugatisztitás Homlokzati laminált műgyanta dűbelezés luxuslakás delap padlófűtés vakolóprofilok kontakt sarokélvédő felragasztott alapvakolat felhordása üvegszövetháló önterülő nútok technológiai kőzetgyapotszigetelés építőanyagok homlokzati tapadásjavító hőkamera nemesvakolat 2015színe járólapragasztó csempézés szilikát falburkolat san spongyázás impregnálás kenhetőszigetelés hőátadás 3D színek glettelhető tűzálló komfortoslakás külsőszigetelés kingstone dekorációsfalburkolat bio eladólakás silicon zártcellás szilikonos beton rendszerek megtakarítás hőáramlás lélegzőfal wallart vakolatszín Thermonia Wasser dűbel üvegyapot vakolatalapozás texturato szigetelés.polisztirol roll kivítelezés gázfogyasztás szárító kay hálóágyazás falpanelek hangszigetelés vastagság pellettüzelés épület pini energiasporólás ragasztás lábazati környezetbarát
SSL Certificate
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz