Hőszigetelő rendszerek: vastagság és páraátbocsátás

Kétségtelenül fontos szerep jut a vastagságnak.

Gyakran szembesülnek azzal a szakemberek, hogy a hozzá nem értők úgy vélik, a polisztirol lapokkal történő hőszigeteléseknél teljes mértékben elegendő az 5 cm vastagságú megoldás. Ez még abban az esetben sem nevezhető igaznak, ha modern falazóanyagból készült, újonnan épült objektum hőszigeteléséről van szó.

Azonban ha egy olyan épületről van szó, ami már harminc éves, és tömör vagy lyukacsos téglából, szürke gázszilikátból vagy kazánsalak betonból készült, akkor az 5 cm egyáltalán nem nevezhető elegendőnek. Ilyenkor legalább 10 cm-ben kell gondolkozni, ugyanis a a falazat hőszigetelés szempontjából lényegében hatástalan.

Vitathatatlan, hogy mérvadó szereppel bír a szigetelést tekintve a páraátbocsátás is. A páradiffúziós képesség lényeges szempont a hőszigetelő rendszer kiválasztásánál.

A falazóanyagok mikroszkopikus pórusain keresztül a pára kivezetődik a külső hűvösebb, vagyis az alacsonyabb nyomású tér felé.

Ezért nagyon fontos, hogy az utólag felkerült homlokzati szigetelőanyag páraáteresztő képessége a lehető legjobb legyen, hogy a falazaton átjövő pára útját ne akadályozza.

Ha a hőszigetelő rétegen nem tud távozni a pára, akkor lecsapódik, és előbb utóbb különböző épületkárosodások léphetnek fel.

A külső fal páraátbocsátó képességét sokszor azonban feleslegesen túlbecsülik. Egy átlagos lakásban vagy családi házban sokkal kisebb mennyiségű vízgőz keletkezik, mint amennyit bármelyik külső fal képes átbocsátani.

Fokozott páraképződésű helyiségekben helyi elszívással, gépi szellőztetéssel is segíthetjük a képződő pára elvezetését.

Ezt a két szempontot mindenképp szem előtt kell tartani a hőszigetelő rendszer esetében, hiszen ezekkel érhető el igazán a kielégítő végeredmény, ami több tíz éven, évtizeden át hűen szolgál majd.